Többé-kevésbé mérgező is! Intézetünk az in vitro eredményeket saját maga értékeli. Ilyenkor meg kell néznünk, hogy szabványosítva van-e olyan mértékben a gyógyszergyártás, hogy előbbre léphetünk egy újabb vizsgálati fázisba, az anyag minősége nem fog megváltozni. Ebben az esetben intézetünk gyártásellenőrző osztálya a helyszínen ellenőrzi magát a gyártást is, megnézi, hogy meg vannak-e a technológiai előírások, s valóban aszerint folyik-e a termelés. Következő lépésként azt nézzük meg, hogy állatkísérletekben megfelelően dokumentálták-e, hogy az anyag nem toxikus, legalábbis abban az adagban nem, amivel gyógyítani kívánnak. Ez tehát az ártalmatlansági, illetve relatív ártalmatlansági vizsgálat. Ugyanis minden gyógyszer árt is. Nem tud olyan gyógyszernevet mondani, ami nem kérem, ne is próbáljon, mert nem akarok pánikot kelteni. Gyakorlatilag nincs olyan egyszerű gyógyszerünk sem, amelynek káros hatása is ne lenne. Az orvosnak tehát mérlegelnie kell, hogy az a kár, amit esetleg okozhat egy gyógyszerrel, az nem lesz-e nagyobb, mint az a terápiás haszon, amit várni lehet tőle.
Szerinte a betegség ellen négy irányból kell felvenni a küzdelmet: megelőzéssel, korai diagnózissal, megfelelő kezeléssel, a kutatások fejlesztésével. Ne tartson nagyképűnek, de úgy vélem, csoportunk mind a négy irányba elindult. Új elektronikus gyújtókészülékünk, a CPI 1280 a környezetszennyezés csökkentésével a megelőzést szolgálja. Kísérleti vizsgálatokat készítünk elő a Celladam kifejezetten preventív, azaz rákmegelőző célokra történő felhasználására is. Diagnózismódszerünk éppen a korai betegségmegállapítást teszi lehetővé. Tudom, hogy vannak még tisztázatlan kérdések, de ezeknek a vizsgálatát megfelelő szakemberek bevonásával intenzíven végezzük. Bízunk abban, hogy a morfotopológiai analízis megfelelő elméleti, kísérleti és gyakorlati standardizálás után alkalmazható rákszűrési módszer lesz. Az eddigi kezeléseket éppen mert a gyógyszerértékelés még nem történt meg az egészségügy hivatalos képviselői felelőtlennek minősítik, mondván, hogy önök nem számolnak a krónikus (hosszú távon alkalmazott) kezelésből adódó, előre nem látható esetleges mellékhatásokkal.
#rádióbézs, #onlinerádió, #berkylili, #gózongyula, #vízvárimariska, #gobbialajos 2022-06-06 21 óra SÍROK KERTJE – A FIUMEI – Nagy Lajos A mai képzeletbeli sétánk egy kevéssé ismert íróhoz Nagy Lajoshoz visz. Nem olyan ismert, mint kortársai, holott "Nyugatos" volt ő is, és József Attila egyik legjobb barátjaként rendszeresen volt a Japán kávéház vendége. S hogy ki volt ő pontosan? Baumgartner-díjas (1932, 1935, 1938), Kossuth-díjas, (1948) író, publicista, szerkesztő a Nyugat c. irodalmi folyóirat főmunkatársa, a Bolond Istók c. szatirikus hetilap szerkesztője, az Esti Kurir, a 100%, az Együtt, a Forrás és a Szabad Nép munkatársa. Itt álljunk is meg egy pillanatra, mert bár egy műsorban már megemlítettem Baumgarten Ferenc Ferdinánd nevét, akinek öröksége révén számtalan magyar író és költő jutott a megélhetéshez és az alkotáshoz szükséges jutalomhoz, segélyhez. Nagy Lajos is három alkalommal kapta meg ezt az irodalmi díjat, így azt gondoltam ebben a műsorban újra megemlítem a nevét. Az első díj és jutalomkiosztás 1929-ben, az utolsó 1949-ben volt (1945-ben szünetelt).
Ha már van egy aláírt szerződésem, és jön Kovács Ádám, egy kis túlmunkával hidalom át a nehézségeket, hogy mindkét fél megrendelését teljesíthessem! Talán még nem tudja, hogy itt egy iparos gárda szinte egyidőben indult 1982 nyarán... Pilisborosjenő, Üröm, Solymár, Csillaghegy itt élnek a kollégák. Amikor az ember elvállal egy munkát, bekalkulálja a többi kisiparost is, akik megfelelő gépekkel rendelkeznek, és besegítenek. Természetesen ismerjük egymás munkaellátottságát, a műhelyek adottságának megfelelően szervezzük meg a munkát. Ezzel a csapattal jó együtt dolgozni, biztos, hogy Ádám ezt a kört tudatos válogatás alapján alakította ki... Nem szeretnék megdicsőülni dörren rá Kovács. Jó lenne, ha megjegyezné néz metszőn a szemembe, hogy ez az egész szigorúan üzleti alapon működik, és nem a jótékonysági hullám kapott el, amikor belementem! Nekem szükségem van a jó minőségű teljesítményre, nekik meg szükségük van a megrendelésre! Itt mindenki a saját maga gazdája! Na még a Berkihez elmegyünk, aztán mára eleget látott!
Jó napot kívánok. Barátságosan rázzák meg egymás kezét, még a kívülálló is láthatja, ez a két ember szimpatizál egymással. A titkárnő villámgyors, máris előttünk gőzölög az elmaradhatatlan fekete. Kavargatom a kávét. Mondja, önöknél bevált gyakorlat, hogy egyetlen kisiparosnak ekkora hitelt adnak? kérdezem az elnökhelyettest. Rázza a fejét. Ez az első eset, és minden szempontból nóvum. Ekkora összeget kisiparos még nem kapott tőlünk. Ha adtunk is, ennél lényegesen kevesebbet, és sohasem kutatásfejlesztésre, mint Kovács Ádámnak. Nézze, Ádám! fordul Kovácshoz. Én azért hívtam most magát ide, mert eltelt egy fél év, mióta ezt a hitelt megkapta tőlünk. A kisiparosok testülete szeretné tudni, mire fordította ön a pénzünket. Tételesen soroljam fel? Nem. Csak azt, hogy milyen kutatási eredményeik vannak újabban. Sajnálom, de jó hírekkel nem szolgálhatok. Az akadémiai ülés számunkra rosszul sült el. A Celladamot egyértelműen elutasították, mint toxikus és hatástalan szert. A törzskönyvezéssel gondjaink vannak... A Gyógyszeripari Ellenőrző Laboratóriumban most folynak az ártalmatlansági vizsgálatok.
Nehogy azt higgye, hogy kevesebbre, többre! Sokkal többre! Pedig ezt a betegséget akkor tudjuk leküzdeni, ha majd kevesebb lesz az orvosok száma! Azt meg nem csodálom, hogy a Sugár meg az Eckhardt profeszszor haragszanak Kovács Ádámra! Ahogy róluk beszél, az egyenesen kriminális! Nehezen képzelem el, hogy az onkológusok tévedtek a szer bevizsgálásában, és volt egy akadémiai bizottsági ülés is. Ott akadémikusok döntöttek, kérem! De! Akkor, amikor valamennyi kemoterápiás gyógyszer sejtkárosító hatású, elgondolkodik az ember, hogy helyes-e félretenni a Celladamot pusztán azon érv alapján, hogy a szer toxikus! Mikorra várható a szerződés a CCRG és önök között? Valamikor az ősz folyamán. Az eljárás minősítésére persze akkor sem vállalkozom, ha megkötöttük a szerződést, ahhoz még kell egy kis idő. Izgat ez a 10 százalék; sok. Száz előrehaladott, tumoros megbetegedésben szenvedő ember vérmintája közül a CCRG diagnózisa szerint tíz negatív, azaz nem ismerik fel a betegséget! Ez pedig alaposan megkérdőjelezi nemcsak a diagnózis, de a Celladam-terápia létjogosultságát is, hiszen szerintük a két dolog összefügg.
Azokkal a módszerekkel, eszközökkel, gyógyszerekkel, amelyekkel a tudomány mai állása szerint rendelkeznek. De azt legalább ne tagadják le, hogy ezek iszonyatos módszerek. Húsz éve vagyok gyakorló orvos. Az ember egy idő után belefásul a hivatásába, de így is azt mondom, még így is megrázó tragédiákat éltem át. Iszonyatos érzés, amikor ott hal meg valaki a kezem között, és nem tudok rajta segíteni. Egyre jobban hadar, egyre dühösebb. Évente 35-40 ezer ember hal meg rákban! Éppen az orvosi etikára hivatkozva állítom, hogy a minisztériumnak módosítania kell a tiltó körlevelet, és ki kell vonnia az incurabilis betegek körét a rendelet hatálya alól. Egészségügyi kormányzatunk sajnos elég rugalmatlan, ezt a lépést már régen meg kellett volna tennie. Ha a diagnózis igaz érvek, tudományos, hiteles érvek nem születtek sem ellene, sem mellette, akkor ez egy óriási üzlet. Emberek ezreinek életét menthetik meg, ha időben felfedezik a bajt. A cahektikus alkatú betegeknél például, ahol hirtelen fellép egy fogyás, de a daganat néma, és nem tudják megállapítani, mi okozza ezt a súlyos állapotot, arra tippelnek, hogy esetleg csak hormonális problémák vannak.
A feljegyzést három magas tudományos fokozattal rendelkező kutató írta alá: dr. Nász István akadémikus, a budapesti Orvosegyetem Mikrobiológiai Intézetének igazgatója, dr. Réthy Lajos immu- nológus-bakteriológus, az orvostudományok doktora és dr. Pethes György, az állatorvostudományok kandidátusa, az Állatorvostudományi Egyetem egyik tanszékének vezetője. Gyévai Angéla a biológiatudományok doktora, címzetes egyetemi tanár (MTA Kísérleti Orvostudományi Kutató Intézet) vizsgálati jegyzőkönyvét 1986 júniusában kapta meg a CCRG. A professzor szövettenyészetben vizsgálta a CDM hatását embrionális idegsejtekre. A jegyzőkönyvben szereplő felvételek tanúsága szerint faágszerűen elágazó idegsejtnyúlványok jelentek meg az éretlen sejteken, bizonyos enzimek aktivitása pedig emelkedett, azaz a vizsgálatsorozat kimutatta a CDM morfológiai és biokémiai differenciálódásra kifejtett hatását. Egyes rákkutatók szerint a rákos folyamat kezelésében számításba jöhet a rosszindulatú folyamat visszafordítása a sejtdifferenciálódás kiváltásával.