adóazonosító-jel-kereső
Thu, 10 Nov 2022 05:34:02 +0000

Hagyományosan a névnapok vallási eredetűek, és már a középkorban is megemlékeztek az egyes neveket viselő szentekről. Katalin napjakor például Alexandriai Szent Katalin i. sz. 305-ben bekövetkezett, meglehetősen erőszakos mártírhalálára emlékezvén ünnepeljük druszáit. A legenda így szól: november 24, vagy 25-i halálát megelőzően a császár különböző módszerekkel pogány bálványimádásra kívánta rábírni Katalint. Ő azonban nemcsak neki állt ellen, hanem a meggyőzésére küldött 50 filozófust, majd a hozzá küldött 200 katonát is keresztény hitre térítette szelíd, de kérlelhetetlen szemléletével. A császárral szemben sajnos nem lehetett igaza, így lefejezték, de emlékét azóta öregbítik az ő nevét viselő hölgyek világszerte. Mikuláskor Szent Miklós püspök kapcsán ünnepeljük az utána Miklós névre keresztelteket, Márton-napkor a szintén a 300-as években élt Szent Márton püspök tiszteletének adózunk. Névadó szentek közül való Szent Patrik is: névnapját ünneplés kísériFotó: Robert Mcgrath / Getty Images Hungary A tradicionálisan gyakoribb, vallási eredetű neveknek több névnapja is van egy évben.

  1. Szeptember 9. milyen névnap van?
  2. Milyen névnap van ma? Ma Ádámnévnap van
  3. Szeptember 8 névnap
  4. Milyen névnap van szeptember 9-én? Mutatjuk!

Szeptember 9. milyen névnap van?

szeptember 8 névnap

Milyen névnap van ma? Ma Ádámnévnap van

  1. Így neveld a sárkányodat: Astrid és Viharbogár játékfigura
  2. Töltött kifli túróval
  3. Szeptember 9 névnap 2021
  4. Honda civic 2.2 teszt 2020
  5. Mikor van Vulfia névnap? - Nevezetes napok  2022
  6. ERDON - Gyászhírek, szeptember 9.
  7. Programnaptár | Aktuális | Helyieknek | Nyitólap | Kőszeg
  8. Kvíz: ki tud többet Bogyó és Babócáról?
  9. Szeptember 9 névnap 14

Szeptember 8 névnap

KláraAugusztus 13. IpolyAugusztus 14. MarcellAugusztus 15. MáriaAugusztus 16. ÁbrahámAugusztus 17. JácintAugusztus 18. IlonaAugusztus 19. HubaAugusztus 20. IstvánAugusztus 21. Hajna és SémuelAugusztus 22. Menyhért és MirjamAugusztus 23. BenceAugusztus 24. BertalanAugusztus 25. Lajos és PatriciaAugusztus 26. IzsóAugusztus 27. GáspárAugusztus 28. ÁgostonAugusztus 29. Beatrix és ErnaAugusztus 30. RózsaAugusztus 31. Bella és ErikaaSzeptemberSzeptember 01. Egon és EgyedSzeptember 02. Dorina és RebekaSzeptember 03. HildaSzeptember 04. RozáliaSzeptember 05. Lõrinc és ViktorSzeptember 06. ZakariásSzeptember 07. ReginaSzeptember 08. Adrienn és MáriaSzeptember 09. ÁdámSzeptember 10. Hunor és NikolettSzeptember 11. TeodóraSzeptember 12. MáriaSzeptember 13. KornélSzeptember 14. Roxána és SzerénaSzeptember 15. Enikõ és MelittaSzeptember 16. EditSzeptember 17. ZsófiaSzeptember 18. DiánaSzeptember 19. VilhelminaSzeptember 20. FriderikaSzeptember 21. Máté és MirellaSzeptember 22. MóricSzeptember 23. TeklaSzeptember 24.

Milyen névnap van szeptember 9-én? Mutatjuk!

szeptember 9 névnap 15