A károk eddigi becsült összege 27 millió forint, azaz lakásonként átlagosan 75 ezer forint kár keletkezett. A téli idővel beindult a kátyúszezon is
A kátyúkárok kétharmadát az első negyedév során jelentik a gépjármű-tulajdonosok, ezért most célszerű kátyúbiztosítást kötni – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége. Ön tudja, hogy mit jelent az emelt pótdíj? Sok sofőr nincs tisztában a fizetős útszakaszok jogosulatlan használata után járó büntetésekkel. Pedig érdemes követni az aktuális változásokat, a most bevezetett amnesztia például sok feledékeny sofőrnek kedvezhet. Nagy változásokat hoz a digitalizáció a biztosítási piacon is
A biztosítási alkuszok mára a magyarországi biztosítási piac megkerülhetetlen szereplőivé váltak, és a jövőben az eddiginél is nagyobb szerep juthat a pénzügyi termékekhez kapcsolódó biztosításoknak. Február végéig nyilatkozhatnak a Groupama ügyfelei a számukra felajánlott 700 millió forintról
Péntektől február végéig nyilatkozhatnak a Groupama Biztosító által felkínált, együttesen több mint 700 millió forint sorsáról a biztosító kgfb-s ügyfelei, akik a számukra felajánlott összeget megtarthatják vagy jótékony célra, az Országos Mentőszolgálat támogatására használhatják fel.
- Aegon
- Allianz
Aegon
- Mapfre start utasbiztosítás posta
- Mapfre start utasbiztosítás ge
- K h utasbiztosítás kupon - Pdf dokumentumok és e-könyvek ingyenes letöltés
- Sajtos, tejfölös, majoránnás csirkecomb, krumpliágyon.
- Mapfre start utasbiztosítás 2021
- Mapfre start utasbiztosítás 2
- Huawei mate 20 pro töltő specs
- Mapfre start utasbiztosítás online
- Nike dri fit rövidnadrág for men
- Mapfre start utasbiztosítás usa
Allianz
Jönnek a nyári vízkárok, minden harmadik magyar okoseszközön intézi a kárbejelentést
Kevesen tudják, hogy a vezetékes vízkárok évről évre az élen szerepelnek a leggyakoribb lakáskárok listáján. A Generali 2020 első negyedévében közel fél milliárd forintnyi összeget fordított az ezekből eredő költségek fedezésére. Péntekig célszerű igényelni az agrárbiztosítási díjtámogatást
Idén elérheti a 12 milliárd forintot is a támogatott agrárbiztosítások díjállománya. Bevallották az autósok, hogy betartják-e a sebességhatárt
Tízből hat autós állítja, hogy betartja lakott területen belül az 50 km per órás sebességhatárt, különösen a nők, akiknek a 74 százaléka nem megy gyorsan városban – derül ki a K&H biztos jövő felméréséből. Óvatosan az online vásárlással! Minden harmadik magyart ért már cybertámadás! Évek óta hasít az online vásárlás a hazai lakosság körében, mára a magyarok 33 százaléka költi a pénzét rendszeresen webáruházakban a Generali Biztosító legújabb felmérése szerint. Nem árt az óvatosság, hiszen a válaszadók 34 százalékát érte már rosszindulatú támadás az online világban.
- Edzésterv hasra nőknek otthon
- Irigy hónaljmirigy mp3 letöltés vidtomp
- Hungaropharma gyógyszerkereskedelmi állásajánlat
- Ajánlott nyári guim weblog
- Zte modem wifi beállítás visszaállítása
- Békéscsaba telek eladó ház
- Vezérműtengely jeladó hiba nawab
- Most múlik pontosan csengőhang
- Aggteleki cseppkőbarlang wiki.dolibarr.org
- Forma 1 kanadai nagydíj időmérő
- Ionizációs lángőr működési elve
- Kézilabda mez győr helyi
- Ikea húsgolyó recept