Ez neki nem csak hobbi, hanem hivatás is. Persze a filmezési szenvedély köré igazított munkakör önmagában kevés lenne az immár több, mint ötmilliós (tavaly, a Vlog kezdete előtt még kevesebb, mint egymillió volt! ) követői tábor elérésé NeistatA siker részét képezi maga Casey, aki örökmozgóként járja a világot, megállás nélkül száguldozik elektromos gördeszkájával, miközben saját magát filmezi DSLR kamerájával. Mindeközben minden mozdulatával és kijelentésével önmaga brandjét alakítja, fehérre festett napszemüvegébe bújva, örökké csapzott frizurájával már száz méterről kiszúrják őt New York utcá NeistatOlyan dinamikus, folytonos és mégis tarka világot tár elénk New Yorkon és az általa látogatott helyszíneken keresztül, ami óhatatlanul megragadja a néző figyelmét, közben interakciót tart a rajongóival. Minden héten rendez egy "kérdezz-felelek" epizódot is, így csatornája nem egyoldalú kommunikációra alapul. Casey példáját nagyon sokan megpróbálták lemásolni és bizonyára még fogják is egyre többen, hiszen kisebbfajta csoda az, ahogy megugrott népszerűsége.
Top videos Youtube by Hihetetlen Magazin A VATIKÁN SÁTÁNI TERVEI - AZ ÚJ VILÁGREND PÁPÁJA (2017. 11. 03. ) Hihetetlen Magazin November 03, 2017. 277. 39K views. Science & Technology A FEKETE LOVAG I. - FÖLD KÖRÜL KERINGŐ TITOKZATOS IDEGEN SZERKEZET (2016. 08: 05. ) August 06, 2016. 197. 14K views. AZ ÚJ VILÁGREND ÜZENETE - "AZ EMBERISÉG LÉTSZÁMÁT TARTSD 500 MILLIÓ ALATT" February 14, 2020. 162. 01K views. A FRIGYLÁDA ŐRZŐJE - A NAGY PIRAMIS LEGDÖBBENETESEBB TITKA (2017. 05. 19. ) May 20, 2017. 160. 86K views. AZ ÚJ VILÁGREND VÍRUSA - AZ ELIT SÁTÁNI TERVEI September 25, 2020. 154. 88K views. HOLNAPUTÁN - ÚJ VILÁGJÁRVÁNY, ÚJ VILÁGREND April 10, 2020. 141. 84K views. A HOLD NEM A MIÉNK? KOZMIKUS X-AKTÁK (2016. 07. 01. ) July 02, 2016. 131. 79K views. HIHETETLEN - HA A NÁCIK GYŐZTEK VOLNA... - AZ EZER ÉVES BIRODALOM (2016. 06. ) May 07, 2016. 114. 42K views. A FEKETE LOVAG II. - A HALÁLCSILLAG FELTANKOL (2016. 08. 12. ) August 13, 2016. 112. 91K views. BETILTOTT IGAZSÁG – ÖSSZEESKÜVÉS-ELMÉLETEK 1.
A Szkeptikus Társaság néhány héttel ezelőtt felkérést kapott a Political Capital közéleti elemző intézettől, hogy segítse az intézet munkáját abban a kutatásban, amely azt vizsgálja, hogy az összeesküvés-elméletekkel szemben milyen érvelésmód lehet elfogadható. Ennek érdekében az intézet nyílt vitákat szeretne szervezni különböző témákban, és első témának a chemtrail teóriát választották volna. A Szkeptikus Társaság örömmel vállalkozott a vitára, több szakértőnk, így Hraskó Gábor biológus és Szilágyi András biofizikus is kész lett volna a chemtrail-elmélet képviselőivel vitatkozni. A problémát a chemtrail-teória képviselőinek kiválasztása jelentette. A Facebookon tevékenykedő chemtrail-aktivisták köréből Oberle Gábor látszott legalkalmasabbnak a részvételre, mint olyan személy, aki alaposan beleásta magát a teóriába, ugyanakkor feltehetően higgadtan és indulatok nélkül képes vitázni (ez sajnos a facebookos chemtrail-aktivisták nagy többségéről nem mondható el). Ő azonban elzárkózott a párbeszédtől, elképzelése az volt, hogy ő tarthasson egy hosszú előadást, ami után a szkeptikusok is tarthatnak ugyanilyet, de dialógus ne legyen.