adóazonosító-jel-kereső
Sun, 30 Oct 2022 06:22:02 +0000

Szabó Mártonné Kálvin téri református gyülekezeti tábor Balatonfüred, 2018. 07. 02-08. Július elején, Balatonfüreden töltöttünk egy csodálatos hetet a Kálvin téri gyülekezettel. A tábor három generációnak, több mint ötven embernek biztosított lelki feltöltődést, pihenést, és felejthetetlen napokat. Mielőtt jelentkeztem a gyülekezeti táborba volt bennem egy kis félelem, bizonytalanság.., de bíztam Istenben. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen sok élménnyel, lelki fejlődéssel, szeretettel fog szolgálni ez a tábor számomra. Délelőttönként Igealkalmak voltak, melyek megbeszéléssel, imaközösséggel zárultak. Kapcsolatainkról szóltak / Kapcsolatunk Istennel, az idősebbekkel, fiatalabbakkal, kortársainkkal, és önmagunkkal/. Különleges érzéssel és érdeklődéssel figyeltük és hallgattuk a tiszteletes úr szavait. Az elhangzott tanítások során megcsodálhattuk Isten csodálatos kegyelmét. Délutánonként közös kirándulásokon vettünk részt. Lehetőségünk nyílt megtekinteni a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban a Hegyestű orgonáit, fekete bazaltoszlopait, geológiai képződményeit /korábban Izlandon láttam hasonlót/.

  1. Kelvin tri református templom hajdúböszörmény 1
  2. Kelvin tri református templom hajdúböszörmény 18

Kelvin tri református templom hajdúböszörmény 1

2012 nyarán, közös gyülekezeti nyári tábort szervezünk minden korosztály számára. IV. Belmisszió 1. Ifjúsági munka [MT 6. § (2)] 1. Ifjúsági istentiszteletek Minden évben legalább kétszer: tavasszal és ősszel, a gyülekezeti ifjúság közreműködésével. Ifjúsági bibliaórák Kálvin tér (ifi terem): pénteken, 1800 órakor (havonként filmklub). Kálvin tér (ifi terem): hétfőn, 1800 órakor (FiFe bibliakör). Az ifjúsági bibliaórák megtartásába szeretnénk bevonni az arra alkalmas fiatalokat. A 2012-ben konfirmáló fiatalokat segítjük az ifjúsági csoportba való betagolódásban. 7 1. Egyéb ifjúsági alkalmak Ifjúsági bibliaóráinkon kívül, lehetőség szerint minden ifjúsági csoport részére szervezünk kirándulásokat, családi és kulturális programokat. Igyekszünk kapcsolatot tartani más református gyülekezetek ifjúságával, közös programok – kirándulások, sport rendezvények stb. – lebonyolítása érdekében. Csillagpötty – Református Regionális Ifjúsági Találkozó: Mese vagy valóság? Aki nem hiszi, járjon utána!

Jövőre, Veletek, Ugyanitt! Dr. Szőllősi Edit bűnöket, a fájdalmat, a problémákat, a kételyeket, a bizonytalanságot kegyelme, szeretete és azon közösség által, amelynek részese lehettem. Szolyka Éva Alina Balatonfüreden jártunk a gyülekezeti táborral Kathi Balázs vagyok, 12 éves, én pedig Ecsedi Levente 13 éves, és mi ketten fogjuk bemutatni a tábor legizgalmasabb és legjobb eseményeit. Balatonfüreden jártunk a gyülekezeti táborral, és ezt azért írjuk, mert ennél jobb táborban még nem voltunk! Az első nap mindig a legizgalmasabb. Én (Balázs), mindig úgy vagyok, hogy én leszek a kitaszított, nem fogok tudni beilleszkedni. Ezzel szemben ez a tábor olyan befogadó! Sosem szólnak hozzád sértően, könnyű jóban lenni másokkal. Az első nap itt Hajdúböszörményben kezdődött gyülekezéssel. A busz nagyon jó volt, kényelmes és rendezett. Az út viszont egy kicsit hosszú volt. Négy és fél, öt óra! Amint megérkeztünk, elfoglaltuk a szállást. Most megint dicsérnünk kell, mert a szállás is szép, kényelmes és rendezett volt.

A találkozó elsősorban keresztyén fiataloknak szól, ahol számukra érdekes, elgondolkodtató kérdések kerülnek megválaszolásra. A találkozó címe: Mese vagy valóság? Aki nem hiszi, járjon utána! A biblia üzenete talán nem is gondolnánk, de még a magyar népmesékben is megtalálható. Ennek megismerésében előadók lesznek segítségünkre, a találkozó további eseményeit pedig népzenei, keresztyén könnyűzenei koncertek, sport tevékenységek, táncház segíti. A záró alkalom pedig egy nagy, közös istentiszteletet foglal magába. Szupplikáció Évente legalább kétszer-háromszor meghívjuk valamelyik Református Gimnázium és Általános Iskola, Teológia vagy más, az egyházmegye/kerület területén található református intézmény képviselőit istentiszteleti szolgálatra és ez alkalommal gyűjtést rendezünk az iskola/intézmény javára. Kézműves foglalkozások Karácsony és húsvét előtt kézműves foglalkozás szervezése a hittanosok számára szüleikkel közösen. Találkozók Részvétel a lelkészköri és megyei gyermek és ifjúsági alkalmakon, konfirmandus találkozókon.

kelvin tri református templom hajdúböszörmény 13

Kelvin tri református templom hajdúböszörmény 18

Dátum Esemény címe Helyszín Kategória neve 2012. 01. 06. - 2012. 06. Újévi könyörgő istentisztelet Gyülekezeti terem Istentisztelet 2012. 03. 03. Alakuló presbiteri gyűlés IFI terem Presbiteri gyűlés 2012. 08. 08. PRESBITERBEIKTATÁS Templom 2012. 16. 20. EGYETEMES IMAHÉT Felekezetek 2012. 02. 10. 12. Presbiteri csendeshétvége Sólyomkővár Csendesnapok 2012. 26. 26. Böjtfő vasárnapja 2012. 04. 04. Bibliavasárnap 2012. 25. 25. Két templomban - egy házban Kálvin tér Vetélkedő 2012. 01. Virágvasárnap 2012. 06. NAGYPÉNTEKI PASSIÓ 2012. 05. Zenés evangelizáció Evangelizáció 14 Dátum 2012. 09. HÚSVÉT 2012. 20. Egyházmegyei csendeshét Berekfürdő Csendeshét 2012. 05. 06. Anyák napja 2012. 16. Konfirmandusok vizsgája Vizsga 2012. 17. 17. ÁLDOZÓCSÜTÖRTÖK 2012. 20. 20. Konfirmációi fogadalomtétel 2012. 27. 28. PÜNKÖSD 2012. 07. 07. Vendég: Molnár Róbert REFI fórum 2012. 24. 24. Presbiterek vasárnapja Templom/??? 2012. 31. CSALÁDI TÁBOR??? Tábor 2012. 04. Csillagpötty - Mese vagy valóság? Aki nem Regionális IFI találkozó Templomkert hiszi, járjon utána!

Többek között beszélgettünk a rokoni szálakról is. Ekkor derült ki Ilonka, a ház asszonya egy másik terve, amit a közös unokatestvérünk (aki Budapesten lakik) vendégfogadásáról gondolt ki. Nemrégiben unokatestvérünk szívműtéten esett át és hogy gyógyulásában, lelki feltöltődésében segítsen, meghívta őt hozzájuk, hogy gondoskodjon róla, és ezen a szép helyen, jó levegőn teljesen felépüljön. Ez igen tiszteletreméltó (sok-sok jócselekedete mellett, amit az emberekért tesz) és egy áldásos, jó szívre vall! Ez is közelebb hozott bennünket egymáshoz, hiszen az unokatestvérünk felé mindkét irányból ápoljuk a kapcsolatot. Nem maradhatott el a kúria bemutatása. A házigazdák végig vezettek bennünket szépen, mindent bemutogatva. A környéken élők tudják, hogy itt élt Baltazár Dezső püspök úr! Róla és az Istenbe vetett hitéről, szolgálatáról sokat hallottam. Az ő unokája pedig Vásáry Tamás Kossuth- és Lisztdíjas zongoraművész és karmester. A 85. évét ünneplő - a szelíd és finom lelkű művészt nagyszerű élmény volt látni a helyi Tv-ben is ugyanezen a helyen.

Gyermek-istentiszteleti szolgálatot ellátnak a tárgyévben Gyermek-istentiszteleti szolgálat (kicsik): Bertalan Péterné, Takács Péterné, Gyürky Kata, Barna Tünde Zsuzsanna, Tönkő Mónika, Dobóné Tanczig Anita. Gyermek-istentiszteleti szolgálat (nagyobbak): Vikár Csabáné, Veress Imréné, Gajdánné Tóth Éva. Gyermek-istentiszteleti szolgálat (Középkert): Osváthné Katona Zita, Kathy Éva, Molnár Katus, Gellénné Marjai Katalin (GYES). Kántori szolgálat A kántori szolgálatot végzik: Harsányi Lászlóné (megbízásos jogviszony) és alkalmanként Tóth Márta. 7. Pénztáros Nyíri Antalné 8. Könyvelő Kajus Józsefné 9. Gyülekezeti munkatárs Tönkő Mónika Az ÚR legyen gyülekezetünk őriző Pásztora! 11 Hajdúböszörmény Kálvin téri Református Egyházközség 4220 Hajdúböszörmény, Kálvin tér 19. Tel. /fax: 52/561-325 Lelkipásztor: Tönkő Levente Tel. : 52/531-324; Mobil: 0620/311-72-18 Gondnok: Nagy Antal 4220 Hajdúböszörmény, Gombos A. u. 39. Mobil: 0620/402-98-42 Presbiterek: Baja Zoltán, Bertalan János, Eszenyi Balázs, Eszenyi Balázs ifj., Gellén Imre, Gyürky Péter, Harsányi Lászlóné, Hegedűs János, Hegedűs Pál ifj., Juhász Csaba Gábor, Kiss László, Mezőné Szabad Erzsébet, Molnár András ifj., Nagy Antal, Nyakas Miklós dr., Nyíri Antal, Osváth Tamás, Osváthné Katona Zita, Takács Péter, Varga Pálné Pótpresbiterek: Gajdánné Tóth Éva, Elek Lászlóné, Szücs Gábor, Török Antalné, Sóvágó Apollónia ÚRVACSORAI ALKALMAK Böjt első vasárnapja (február 26. )
  • Mom park játszóház
  • Kelvin tri református templom hajdúböszörmény 4
  • Hajdúvidéki Református Egyházmegye - Hajdúböszörmény Kálvin téri Református Egyházközség
  • A HAJDÚBÖSZÖRMÉNY KÁLVIN TÉRI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG IDŐSZAKI LAPJA XIV. ÉVFOLYAM 2018/4. SZÁM - PDF Ingyenes letöltés
  • Kelvin tri református templom hajdúböszörmény
  • Kálvin téri református templom hajdúböszörmény város