Ez az árszint megegyezik a külső pesti kerületekével, jól érzékeltetve, hogy milyen markánsan elválik egymástól a vidék és a főváros ingatlanpiaca. A vidéki panellakások piacán is kiemelkedő értéket produkált Sopron, amely 310 ezer forint feletti átlagos négyzetméterárával ebben a kategóriában is a legdrágább vidéki városnak számít. Sopront Székesfehérvár és Debrecen követi. Ezeken a településeken átlagosan 300 ezer, illetve 290 ezer forintba került 2018-ban egy panellakás négyzetmétere. Az adásvételek alapján minden magyarországi megyeszékhelyen 10 és 20 százalék közötti árnövekedés volt tapasztalható a panellakások piacán 2017 óta. 2019-ben a magyarországi ingatlanpiac organikus fejlődése várható. A főváros külső kerületeiben, az agglomerációban, valamint a nagyobb vidéki városokban és környékükön további élénkülést prognosztizálunk, ami azonban nem fogja meghaladni a 2018-ban tapasztalt növekedést - mondta el a szakértő. Mivel továbbra is erős a piac koncentráltsága, ezért enyhe árnövekedés jellemzi a magyarországi ingatlanpiacot jövő évben is.
"Természetesen a magyar gazdaság konjunktúráját nagymértékben befolyásolják a világgazdaságban zajló folyamatok. Az alacsony hozam- és kamatkörnyezet fennmaradása továbbra is motiválóan fog hatni a lakásbefektetésekre. A lakáspiac keresleti oldalát pedig erősíti, hogy tapasztalataink szerint továbbra is többen vásárolnak kézpénzzel, mint hitellel, de emellett a hitelezés is felfutóban van" - tette hozzá az elemző.
Pénzcentrum • 2018. december 30. 10:01 Körülbelül 160 ezerre várja a 2018-as évben megvalósult ingatlan adásvételek számát országosan az Otthon Centrum (OC), ami 3 százalékos növekedést jelent az előző évben mért tranzakciószámhoz képest. Az országos hálózat által közvetített ügyletek legnagyobb hányadát tégla társasházi lakások adásvétele jelentette (35%), míg a második legnagyobb arányban a családi házak keltek el (34, 2%). Az OC-nál az adásvételek kevesebb mint egyharmada zajlott a fővárosban. Országosan az elmúlt években megfigyelhető tendencia folytatódott idén is: Budapest részesedése a lakáspiaci forgalomból némileg csökkent, habár ez a városon belül eltérően érvényesült. Míg a külső pesti kerületekben változatlan mértékű forgalmat regisztráltak, addig Budán és a belső pesti kerületekben visszaesett az ingatlanpiaci tranzakciók száma 2017-hez képest. Vidéken kismértékű, mindössze 2 százalékos növekedést regisztráltak a tavalyi évhez képest. Kiemelkedő volt viszont a fővárosi agglomerációban tapasztalt 13 százalékos forgalomnövekedés, amely jelzi az erre a területre irányuló élénkülő keresletet.